Ez a szó mostanában sokat dolgozik bennem.
Az élménytér nem feltétlenül egy fizikai hely. Nem egy szoba, nem egy esemény, nem egy tér, nem egy helyszín, ahová belépünk. Az élménytér bennünk alakul ki. Egyszer csak jön valami…nem tudjuk pontosan, mi az. Csak azt érezzük, hogy helyet kér bennünk. És ha hagyjuk, megszületik. Kialakul a saját belső élményterünk. Egy hely, ahová mindig mehetünk, bármi is történjen körülöttünk. Egy hely, ahol nem kell csinálnunk semmit, csak jelen lenni. Hagyni, hogy történjen, és történik is. A kreatív energia el kezd dolgozni bennünk. Hol csendben és láthatatlanul, hol hangosan és látványosan. Minden a maga ritmusában. És egyszer csak észrevesszük, hogy megjelenünk. A valódi énünk. Egy könyv által, egy vers által, egy írás által, egy festmény által. Vagy egy közösségben, ahol biztonságban vagyunk. Az élménytér az a hely, ahol találkozni tudunk saját magunkkal.
Az élménytér egy belső tér, ahol az önismeret és a kreativitás formát ölt.
Az élménytér nem kész. Folyamatosan alakul, ahogy mi is.